Érettségi 2025

Nyári kánikula, izgalommal tele várakozás a nagybetűs életbe való belépés kapujában.

Igen ez az Érettségi napja. Az érettségi utolsó szakasza a vizsgázók szóbeli felelete. Idén a vizsgázók június 24-én és 25-én felelnek a vizsgabizottság elött.

„Az érettségi vizsga az oktatás karácsonya: olyan izgalommal várjuk, hogy vége legyen.”

Hogy ki az izgatottabb ezen a napon a diák vagy a felkészítőtanár? Ez mindig jó kérdés! Azonban az talán elmondható, hogy igazából mind a két fél. Az egyik fél úgy indul el reggel az érettségi vizsgára, hogy én nem tudok semmit csak egy kettes legyen, ami természetesen délre már úgy változik mondjuk egy négyes osztályzat esetén, hogy én pedig ötösre tudtam. Mindeközben másik fél izgatottan büszke, hogy az Ő tanítványai.

Mint azt a fotókon lehet látni a Kalyi Jagban nem csak a diák és a tanár izgul és büszke, hanem az iskolát fenntartó egyesület elnöke Varga Gusztáv Úr is.

Kivánunk minden érettségizőnek sikeres vizsgát és jó eredményeket.

A vizsga eredményei 25-én délután lesznek kihírdetve.

96. Ünnepi Könyvhét a Duna-korzón

2025. június 12-15. között került megrendezésre a 96. Ünnepi Könyvhét, amelyen részt vett iskolánk kereskedelmi- és vendéglátóipari munkacsoportja is.

Az ünnepi könyvhéten több író-olvasó találkozóra is sorkerült, mindezek mellett több tucat kiadó is képviseltette magát a rendezvényen. A szórakoztató olvasnivalókon át az ismeretterjesztő, a tudományos írásműveken keresztül minden érdeklődési körnek biztosított volt a színvonalas könyvkínálat.

A munkacsoport több nagyon színvonalas szakmai írásművet talált a rendezvénysorozat alkalmával. Ezen szakmai írásműveknek köszönhetően már a következő tanévtől új ismereteket tud biztosítani tanórák alkalmával az iskola tanulói számára, így pl. Paul H. Dembinski az ETIKA ÉS FELELŐSSÉG A PÉNZÜGYI ÉLETBEN című kötetének köszönhetően gazdasági ismeretek tanóra keretében.

A rendezvényt áthatotta az időnként felcsendülő cigányzene fülbemászó muzsikája.

Szép és tartalmas rendezvénysorozat került megrendezésre.

Öszi kirándulások 2024

A tanév elején a budapesti iskola diákja több kiránduláson is részt vettek. A Teréváros Önkormányzatának támogatásával a tanulók ellátogattak Szegedre ahol a Tisza partján sétálva elmentek Szeged belvárosába és egyebek mellett megnézték a szegedi dómot.
Másik alkalommal a budai hegyeket jártuk be, megnéztük a Szemlő-hegyi-barlangot, ahol Földalatt földrajzórán is részt vettek és meghalhatták, hogyan alakulnak ki a barlangok.
És a föld belseje mellett csúcsra is menntünk, libegővel, majd az Erzsébet-kilátóról néztünk szét Budapest felett.

Ezúton is köszönjük a Tervézváros Önkormányzatának a támogatását.

A 2024-25-ös tanév kezdése

Kedves diákjaink, Kedves leendő tanulóink!

A nyár újra eltelt, reméljük mindenkinek jól telt és kipihenve, élményekkel gazdgodva tér vissza az iskolába, hiszen itt az ideje, hogy újra az iskolapadba üljetek.

A 2024-25-ös tanévnyitó 2024. szeptember 2-án 9 órától lesz, megjelenés az alkalomhoz illő ruhában.

Az első napra jegyzetelésre alkalmas füzetet, papirt, íróeszközt hozzatok magatokkal.

Várunk mindenkit szeretettel!

A beiratkozás a 2024-25-ös tanévre folyamatos

Iskolánkba minden telephelyen (Budapest, Miskolc) folyamatos a beiratkozás egész nyáron a szerdai napokon 9-15 óráig.

Várunk minden hozzánk jelentkezett diákot és olyan leendőbeli diákot aki hozzánk szeretne járni, hogy elvégezze az ő általa kiválasztott oktatást.

A 2024-25-ös tanévben be lehet iratkozni gimnáziumba nappali és esti oktatási rendbe, általános iskolába felnött oktatásra.

A szakképzésben jelentkezhettek Budapesten és Miskolcon is kereskedelmi értékesítőnek, turizmus-vendéglátás ágazatra, építőipar ágazatra vagy szociális ágazatra.

Miskolcon a mezőgazdaság ágazaton és a gépészet ágazaton is indítunk osztályokat.

Várjuk leendő diákjainkat és ne feledjétek, hogy szeptemberig jelentkezzetek!

2024-25-ös tanévre ideiglenes felvételi lista lekérdezése.

Kedves szülők és jövendőbeli diákok, az itt található keresőbe az oktatási azonosító vagy a felvételinél megadott kódszó beírása után a kersésre kattintás követően láthatjátok, hogy az idegilenes felvételin milyen eredményt kaptatok.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy ez még csak az ideiglenes felvételi névsor. Ha az eredmény felvételt nyert, attól függetlenűl meg kell várni a végleges felvételi listát. A végleges listán szereplők is csak azt követően lesznek felvéve, miután személyesen eljöttek iskolánkba beiratkozni.

A 2024-25-ös tanévre a felvételihez KIFIR kódok

A következő tanévre jelentkezéskor az iskola megjelölésén túl, a következő tanulmányi terület kódok közül a választott terület kódját kell megadni.

Várunk minden új diákot iskolánkban.

KódTanulmányi területTelephelyKimeneti szakmák
3001gimnáziumBudapest
3101kereskedelmi értékesítőBudapest
3102turizmus vendéglátásBudapestszakács, pincér
3103építőiparBudapestburkoló, festő, kőműves
3107szociálisBudapestgyermek- és ifjúsági felügyelő
3108szociálisBudapestszociális ápoló és gondozó
4001gimnáziumMiskolc
4101kereskedelmi értékesítőMiskolc
4102turizmus vendéglátásMiskolcszakács
4103építőiparMiskolckőműves
4104gépészetMiskolchegesztő
4106mezőgazdaság és erdészetMiskolcgazda, kertész
4107szociálisMiskolcgyermek- és ifjúsági felügyelő
4108szociálisMiskolcszociális ápoló és gondozó
KIFIR tanulmányi terület kódok